Barion Pixel

Nehézségi fokozat:

Alakor bucinudli

Az idei nyár slágere nálunk – jobban mondva kislánykámnál  – a bucinudli. Tavaly a szilvás gombóc volt a nyerő, így ezen felbuzdulva az első szilva megjelenésekor már készítettem is egy jó adagot belőle. Ahogy esszük, arra lettem figyelmes, hogy kislányom szétvágja a gombócokat, kiszedi belőle a szilvákat, majd először megeszi a tészta ¾ részét szilva nélkül, a maradékot meg a szilvával. Kérdésemre, hogy miért így eszi, az volt a válasz, hogy „üresen” még finomabb a gombóc. Ezért gondoltam egyet és a következő készítés alkalmával a gombócok mellé nudlikat is formáztam neki, amivel aztán óriási sikerem lett.   Úgyhogy azóta, ha barackos vagy szilvás gombóc készül, a bucinudli is kötelező tartozékká vált.  A recept tehát felhasználható töltött gombócok elkészítéséhez is, nem csak bucinudlinak.

Hozzávalók kb. 3-4 főnek:

Elkészítés:

  1. A krumplit főzzük meg héjában.
  2. Ha megfőtt a krumpli, hámozzuk meg, még melegen törjük át alaposan.
  3. Adjuk hozzá a csipet sót és a vajat, majd hagyjuk kihűlni. (Nem kell a vajjal összekeverni, csak dobjuk a tört krumpli tetejére, amíg hűl, el fog olvadni rajta.)
  4. Ha kihűlt a krumpli, adjuk hozzá a lisztet és gyúrjunk belőle tésztát. Egy viszonylag ragacsos tésztát fogunk kapni. Borítsuk erősen lisztezett felületre és készítsünk belőle nudlikat. Én 3 részletben ujjnyi vastagságú hengereket sodortam a tésztából, amiket késsel kis darabokra vágtam.
  5. Enyhén sós, forrásban lévő vízben főzzük ki a nudlikat (akkor van kész, ha feljön a víz tetejére), majd forgassuk pirított zsemlemorzsába vagy darált mákba, dióba.
  6. Tálaljuk ízlés szerint lekvárokkal, gyümölcsszószokkal. (Én friss szilvából szószt készítettem, valamint friss gyümölcsöket is kínáltam mellé.)

Kapcsolódó termékek