Barion Pixel

Nehézségi fokozat:

Alakor hagymás tallérok

Most egy finom fűszeres, hagymás rágcsálnivaló receptjét hoztam. Ha már nasi, akkor én inkább sós párti vagyok, így gondoltam megosztom veletek az egyik kedvencem receptjét. Vendégvárónak is tökéletes, nálunk mindig nagy sikere szokott lenni.

Hozzávalók:

  • 2 fej hagyma (én lilát használtam, de jó a vörös is)
  • 300 g világos alakor liszt
  • 3 ek őrölt lenmag
  • 1/2 tasak szárított élesztő (kb. 3,5 g)
  • só ízlés szerint
  • 2 tk pirospaprika
  • 1/2 tk őrölt bors
  • 200 ml víz

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt légkeverés fokozaton 180 fokra.
  2. A hagymákat pucoljuk meg, vágjuk apró kockákra és egy kevés olajon pirítsuk üvegesre.
  3. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a víz kivételével az összes többi hozzávalót, adjuk hozzá a hagymát, majd a vizet és gyúrjunk belőle tésztát.
  4. Kelesszük duplájára. A tészta ragacsos lesz, ezért jól lisztezett vagy vékonyan olajozott felületre borítsuk ki és nyújtsuk ki kb. fél cm vastagságúvá. Pogácsaszaggatóval vagy pohárral szaggassunk belőlük tallérokat, amiket tegyünk sütőpapírral bélelt tepsikre. (Nekem két tepsi lett tele.) A tallékor között hagyjuk egy kis távolságot, mert sütés közben megnőnek kicsit. A tetejükre szórhatunk szezámmagot, de ez elhagyható.
  5. Tegyük a tepsiket az előmelegített sütőbe és süssük 15-20 percig.

Kapcsolódó termékek